A mesélő fénykép

A mesélő fénykép

Kerekes székekbe szorult apró testek,
az élet mily fintort adott nektek.
Szökellő futásban, ziháló fújásban,
kacagó hangok vágyaiban éltek?
Régi képeken látom feketén, fehéren,
ültök dermedten a napfényben.
Milyen emlék a gyermeki múltnak,
hol mosoly nincs, csak vagytok magatokban.
Ó sors, hogy merted ezt velük tenni,
ily korán örömüket elvenni?
Remények nélkül gurulni világba,
gyermekbénulással, lélek bánatával.
Ki könnyelműen bánt sorsotokkal,
nincs felelős, ki ezért kárpótolna.
Kiknek útját kíséri családi bánat,
ki segít nektek alkonyattájban?
Érzem réveteg tekintetek súlyát,
korán nem találtátok az élet útját.
Hej, nem gondoltátok ti se akkor,
a bajban magatokra maradtok.
Őszülő hajjal tudom rólatok,
ti csodálatos emberek vagytok.
Kikerülnek fanyalgó emberek,
a jó Isten szeressen Titeket!