A zászló lobog
Múlt mára majdnem elhomályosodik,
Jelenből múltba nézni lehetetlen.
Emlék enyhén él elmékben, szívekben,
Szétröppenve szó szóval csatát vív.
Józan ész nagy tömegben megbújik,
Gondolatuk hullámzik, mint a tenger,
Porból üveges szemek néznek csendben.
Isten látja, ember nem változik.
Gyűlölet gyűlik, nagyra nőtt most hangja,
Múlt meglapulva köztük vánszorog.
Emberek száját imádság elhagyja.
Ősi becsületért zászló lobog,
Szabadság mosolya mában ragyog:
E Földön ősök nem haltak hiába?
2017. október 16.
Komoly kettősség húzódik meg a versben. Néhány kijelentése valótlan, majd néhány igenis valóságos. Ezek párhuzama hoz valamiféle absztrakt képet. Érdekes vers!
(f)