Felület
Amikor a kezed megtudja markolni,akkor az a szorítás olyan igazi.
Lehet sima vagy görcsös, öreg és fiatal,
mind egy felületként formálódik a szemedben.
Letisztult sóhajok jelzik vele vagy.
Azt a készt kincsnek neveznéd, de nem mered még elnevezni,
túl törékeny számodra, hogy neve legyen.
Nem árul semmit a mosolya, nem árus ő neked!
Ő az aki egy a sok közül és akinek te is az vagy.
Halkan köszön mellette az élj el tőled,
és a nap melegen ébreszt vele,
de nem az égitesttől érzed,
hanem szíved végtelen sejtjeitől,
ahogy a fénye kitakarja az arcát.
Ehhez egy szike sem tud hozzá nyúlni,
soha nem nem amíg élsz!
Azt mind neki adtad azzal csak ő él.
Te, ugyan úgy őrzöd az övét.
Nem kell hozzáférés, mert egyé fórt minden,
az idő problémája itt már légüres,
a semmiben lebeg,
és ti egymást ölelitek a végtelenben.