Könnyek szerteszét
Eltűnődik a roskatag idő,
rozsda párnára hajtaná fejét.
Bágyadt pillanat, sápadó fényben
mélabú hever s könnyek szerteszét.
Puha talpakon jár most a lélek,
a napsütésben már a fagy remeg,
a vén égbolt is nagykabátot ölt,
s szándék mögött csak gondolatjelek…
A bolyongó fény szürkeségbe fúl,
a játszma véges, tudjuk, elveszett;
kapaszkodnál még a tegnapokba,
és hogy mivégre, halkan kérdezed.
Zelenka Brigitta
Bielefeld, 2017. Magvető hava ( október 20)
Kedves Rita,
erről szól a vers:)
Köszöntelek(f)
Köszönöm szépen Rózsa-Vadvirág:)
Látod, Gitta, nekem többet mondott a versed…(f)
Kedves Icu, Ica, köszönöm a látogatást:)
Kedves Kitt, most az egyszer tévedsz. Bizony az évszak szimbólikus könnyeire gondoltam, amiről ő tehet…Hogy a költő lelkiállapota is ilyen őszies, az csak természetes…
Köszönöm, hogy itt jártál.
Remek versedhez szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Brigi!
Igen is van miért kapaszkodni a tegnapba, hiszen azok legszebb emlékeink hordozói, és sokszor megvigasztalnak…s a holnapba még inkább, mert az jelenti a jövőt! Se tél, se fagy nem törheti meg szépségre áhítozó lelkünket. Legyünk, MI a sápadozó virágok melegágya, könnyeink az áldott eső, s akkor örök tavasz kísér bennünket a télben is. Gyönyörű, a lelked mélyéről fakadt gondolataidat megértéssel és szeretettel olvastam. Gratulálok. Rózsa
Nagyszerű vers, szeretettel gratulálok kedves Brigitta.(f)
Bizonyos, hogy nem az évszak szórta szét a könnyeket és, biztos, hogy nem az tehet róla. A vers azonban remek!
Szeretettel
kit