Lakótelepi románc

Lakótelepi románc
( Feri és Kati története)

Mért mondod mindig azt hogy nincs időd
Amikor folyton erre jársz?
Csak azért teszed meg e kerülőt
Hogy engem láss…

Karodon ring a kis fonott kosár
Cipellőd úgy kipeg -kopog
Csinos nő ilyen ha piacra jár
Szivem dobog.

Egy rózsát majd ledobok
Felveszed ha gondolod
Kinn állok erkélyemen
Itt fenn a negyediken

és hogyha azt akarod
Amit én úgy akarok
Tedd ezt a rózsaszálat
szived fölé!

Rózsával intesz mert úgy gondolod
Megnézel közelebbről már
A lifttel a földszinten landolok
S ott vársz reám!

Közelről még szebb vagy még édesebb
Szép szemed csillagként ragyog
Ahogyan elsuttogod a neved
Én kész vagyok.

Azt mondom a kávémnak párja nincs
Vár ránk a kis legénylakás
Innentől minden percünk drága kincs
Mámor s varázs.

Majszolod a sütimet, csókolom kezeidet
A vérünk most lángra gyúl, a testünk összesimul

Táncolunk énekelünk , az égig felrepülünk
Senkivel nem cserélünk egy percre sem.

Eközben csendesen leszállt az est, holdfényes az éjszaka
Hogy nálam maradsz az természetes , itt nincs vita..

Kávéval ébresztelek , ilyennek képzeltelek
Reggel is gyönyörű vagy , száz évig ilyen maradj

Vedd fel a pettyes ruhád , egy kicsit fesd ki a szád
Piacra együtt megyünk ma délelőtt.

Kerülőt tettél értem édesem, de jó hogy ez történt velünk
Tovább nem kerülgetünk , kertelünk , megesküszünk.

Erre most megesküszünk!