Csend
Ócska, levetett ruha a világ:
szétfeslett sebekben varrás
mentén legelnek az értelmetlen,
cafattá rendezett percek
megkeményedett nyelvet öltenek
a lehajtott-bús fejekre.
Csend. Csend. És csend.
Meg sem fogható mocsok, iszonyat
a rend, a miért s a hogyan?
Érthetetlen-messze került a szent
elegancia, átlátszó
kirakatában rongyokban játszó
külalakok foszlanak el.
Csend. Csend. És csend.
Várakozástól remeg a lélek,
mintha még élne a mélyben
az a hang, az a szabad pillanat,
felkiáltott kis öröm,
ami rég halottnak látszott
s kitörni készül a láncból
a csend. Csend. Csend.
Kedves Ica!
Köszönöm a figyelmed!
Szilvi
Hihetetlenül mozgalmas a csended kedves Szilvi.
Elgondolkodtató.
Szeretettel gratulálok: Ica
Köszönöm!
Kedves Szilvi!
Rendkívül jó verset olvastam tőled, ritka az ilyen, amibe így beleélem magam. Gratulálok! 🙂
Üdv,
Peti
Köszönöm szépen a figyelmeteket!
Szilvi
Szerintem, a csend: nem külsőség! Nagyon is belülről fakadó kényszer az agy megpihentetésére. Hallgatást jelez, és sokszor riasztó, fájdalmas.
Nekünk olyan csend kell, ami alkotásra késztet, és örömkönnyeket fakaszt.
Olyan, ami emlékeztet, vagy épp megtanít felejteni. Te, ismered ezt az érzést, fel is használtad versedben. Tetszéssel olvastalak. Rózsa
[b][i][center]Kedves Szilvia.Nagy igazságot vetettél papírosra.Minden szavaddal egyet értek.
Váljon valóra az utolsó versszak.Vágyunk rá.
Várakozástól remeg a lélek,
mintha még élne a mélyben
az a hang, az a szabad pillanat,
felkiáltott kis öröm,
ami rég halottnak látszott
s kitörni készül a láncból
a csend. Csend. Csend.
Üdv.Rzsike
[/center][/i][/b]