Nem fényes már a varárnap

Nem fényes már a varárnap

Az éji részeg nesz megzavar,
felébredt bennem egy új nap
úgy, mint a szél mikor dülöngél,
a szaggató mélységek felett.
Kicsit ijesztő a lopakodó köd,
nehezen, szennyesen száll föl.
A bánat mélységes mélyén
nem fényes már a vasárnap.
Kellene csak egy napsütéses óra ,
lehullana a fekete lepel rólam,
összehajtogatatott perceimről.
Összepoppanthat a csend engem,
mert nem fogtam erősen kezed,
most már téged egy csillag vezet.

“Nem fényes már a varárnap” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Nagyon szép, kifejező képe a szomorúságnak:

    "Kellene csak egy napsütéses óra ,
    lehullana a fekete lepel rólam,
    összehajtogatatott perceimről."

    Gratulálok versedhez!

  2. Drága Ica!
    Gyönyörű a versed, szívvel, szeretettel olvastam.
    Gratulálok! Rózsa(l)

  3. Kedves [b]Icu.köszönöm a figyelmed Józsit már nem akarom terhelni. Ne szerénykedj drágám. Ölellek[/b]
    Kedves[b]Viola, Rózsa, Lajos Köszönöm, hogy olvastátok: Szeretettel: Ica[/b]

  4. Egyszerű szavak mögé ágyazva a végtelen szereteted. Nagyon jól sikerült. Szeretettel olvastam. Rózsa

  5. Drága Icám!

    Mélységesen átéltem/átéreztem a versedet. Bár csak sejtem, hogy kinek íródott, de ugyanezek a gondolatok járnak az én fejemben is. Sose tudnám így megfogalmazni. Remek, és hatásos lett!
    (az összeroppanthat szóban van egy gépelési elütés, javíttasd Icám)

    Sok szeretettel gratulálok: Icu(f)

Szólj hozzá!