A HEG

A HEG

Reflexió Váci Mihály Százhuszat verő szív című versére

Olvasom e rímbe szedett sorsot,
mi remélte, mire én is vágytam,
de csak meghasonult a magányban,
és most összeállít egy lajstromot,
azt, hogy fel mit és miért áldozott.

Hogy hős volt-e, vagy egy balga bolond,
egy naiv gyerek, ki sosem nő fel?
Ki segített, ha dobálták kővel,
s mint leprás elől mindenki osont,
ha nyakában megszólalt a kolomp?

Nincs jogom pálcát törni felette,
hisz, amit tettünk, csaknem azonos:
Én is voltam tiszta is meg koszos,
húsommal a gúny magát etette,
s barát keze szögelt a keresztre;

életünk, nem való egy mesébe.
Habár sorsunk nagyjából hasonló
– s vagyunk feketék közt fehér holló -,
de mégis más a végkicsengése;
mindkettőnknek van erre mentsége.

Hogy ez miért történik pont velem,
talán nem fogom megtudni soha;
hiszen itt az életem alkonya.
Ki hegeszti be utolsó sebem?
Szeret…, nem szeret…, szeret…, szeretem…,

– egy új bimbót kivárni nincs időd.
Ha az utolsó szirmot letéped,
nincs, ami csalogasson lepkéket,
és ha elfogy az egykori erőd,
fényed elhagyja a csillagmezőt.

Megértésre vársz, de nem kapod meg,
igényeid túlzottan magasak.
Rád szállnak a szurkáló darazsak,
fullánkjuk nyakba váj, mint járomszeg,
mi marad, csak egy láthatatlan heg.

Néha lüktet, éget, mint tüzes vas,
éjjelente álmodat rabolja,
összegyűr egy átizzadt halomba.
Ébren hánykolódik a fáradt agy,
s egyszer csak azt érzed, hogy üres vagy.

“A HEG” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szepseges soraidhosz szeretettel gratulalok.
    " Nincs jogom pálcát törni felette,
    hisz, amit tettünk, csaknem azonos:"
    E(f)zek a sorok megmaradtak kemenyen emlekemben.

  2. Jó, erős vers, sokakat érdeklő mondanivalóval. Nagyon jó a szerkezete, és a stílus is. Tetszéssel olvastam. Rózsa

Szólj hozzá!