Sorakozó új egyedek
Fáradtnak tűnök, az vagyok
a régi tűzem elaludt…
Égi lázam, régi lázzá
alakult át, nem parázzsá.
Belépett de nem szeretem,
akárhogy is nézegetem.
Ez egy kis utazás nkem,
nem társul hozzá életem.
Igen van halál ! Elvégre,
senki nem él meg örökre.
Mondnak nekem bevezetőt
de hallgatnak a temetők.
A sírok pedig fogadnak,
megölelnek és szórítnak.
Tátják szájuk frissebb husért.
A friss deszkák porladókért.
Megteszik az olyan utat,
mit nem támaszt fel a tudat.
S azt hiszik végleg élnek
Régi, hihető remények
Pedig ha a láng aluszik
a végtelen sem alkuszik.
Bizonyos módon ember téved,
múltat ébreszt, jelent éget.
Pokol tűze mindig lángol,
ember nem ébred a sírból.
Ezt értsék meg, megjegyezzék
régit hoznak, újat viszik!
Kevés út, mit itt bejárunk,
elejtjük minden bazárunk.
Ó de mégis hazugságból
él a világ, nem mártásból
S azt tárgyalják te éltetted,
lángot mitől tested égett.
2017.10.09. ( Saját. B. A. )