Be-bemegyek
Be -be járok az
Ürömi kiskocsmába
néha napján egy
fekete duplára
Aztán konyak is kerül
melléje, és vörösbor
lesz a vége – megiszom.
Kifizetem ezek árát,
és kilépek az utcára
belenyúlok a zsebembe
ott maradt a fél pénzem,
– de mégis maradt
fél – pénzem.
Hazafelé tántorodok,
kicsit szégyenlős is vagyok,
és az Otthon előtt
meg-megállok,
hogy menjek, be tétovázok,
hogy a portás meg ne lásson
ilyen kótyagos állapotban
Aztán kicsit félreállok
megvárom, míg lefoglalja valaki
aztán gyorsan beosonok,
a pult előtt elosonok
jól ki húzva magamat
Felmegyek a kisszobámba
lefekszem mindjárt az ágyra,
Megvárom, míg egy kicsit
kijózanodok, s elillan
a pia szaga – ebédre szól
a harang szava
Lemegyek az ebédlőbe
mintha semmi se lett
volna előtte, s elköltöm
az ebédemet, senki semmit
nem vett észre
jól meg úsztam az egészet
\’hál Isten\’
Aztán máskor is – egyet
gondolok, a kiskocsmába
látogatok, s elköltöm
a megmaradt – fél pénzem.
Kenéz István / – keni –
Üröm, 217. július 17.
De vidám! Kedves Keni, már a címe sejteti a tartalmat – hiszen mikor s dadog egy ember? – és ez igazi telitalálat.
Szerintem sok múlik egy remek címválasztáson!
Neked ez most is sikerült.
Szeretettel és vidáman, na meg szorongva -"jaj, nehogy lebukj!" – olvastam versedet.
Pilla
[b]Édes Viola Barátném !
Hidd el én sem vagyok jobb a Deákné vásznánál – így hát néha megesik, hogy kirúgok a hámfából,,,,
Amennyit és ahányszor én ezt megteszem és mértékkel még nem ártott meg sohasem,,,
Hidd csak el – kedves !
Ölellek sok szeretettel !
– keni -[/b]
[b]Kedves Tibor !
Nem lehet az ember mindig fából – néha ki kell kicsit rúgni a hámfából – és én néha megteszem !
Köszönöm neked is az olvasásod !
Barátságunkra is iszom olykor,,,
– keni -[/b]
[b]Drága Rita !
Bizony néha még velem is megesik, hogy ki akarok lépni a megszokott rituálékból és meg is teszem, ha megkívánom – persze mindig csak mértékkel, hogy a fél pénzem mindig megmaradjon !
Köszönöm ittjártadat !
Szeretve !
– keni -[/b]
[b]Drága Kitti !
Egy évben egyszer – kétszer, vagy háromszor – esetleg négyszer, de nem többször kell eg kis kiruccanás / egyébként szabad kimenőnk van bármikor kivétel a demenseknél, mert vissza se találnának,,,/
Egy feles konyaktól, egy deci száraz vörös bortól, ami gyógyszer is, meg egy kávétól még nem megyek a falnak, sőt mire visszaérek már el is megy a hatása és a gyógyszereimet is csak utána veszem be – tehát óvatos duhaj vagyok !
Vasárnaponként a feleségem hazavisz és reggeli előtt otthon is be-be dobunk egy unikumot, amin rajta van a kereszt is + , ami a gyógyító erejére utal,,,
Köszönöm megint csak kedves soraidat !
Sok szeretettel ölellek !
– keni -[/b]
[b]Édes BogIcám !
Örültem Neked is, főleg annak, hogy sikerült végre mosolyt is csalnom az arcodra !
Ölellek a régi barátságunk nevében !
Szeretve !
– kenid -[/b]
[b]Drága Etel !
Minden úgy igaz, ahogy leírtam -de annyira mégsem kell leskelődnöm, mert itt azért szabadabb az élet mint sokan gondolnák, hisz az ünnepnapokon is iszunk itt bent is szeszes italokat a vezetőséggel együtt és direkt,,,,
/Persze más a demenseknél a helyzet, ők ki sem mehetnek, és le sem jöhetnek ilyen kis bulikra sem a gyógyszereik miatt, meg nem is érzékelnek már semmit – szegények ,,,/
Köszönöm, hogy olvastál !
– Szeretve !
– keni -[/b]
[b]Édesem – Maria !
Tényleg rólam szól, mert néha egy évben ilyesmit is megengedek magamnak,,,
Aki él az éljen néha igazán is,,,
Köszönöm látogatásod !
Szeretve !
– keni -[/b]
[b]Drága Icám !
– Nem más volt , mint én, mert néha kell egy kis kikapcsolódás, hírek a községről, amit csak a kocsmákban hallani meg, mert a férfiak is pletykálkodnak – nem csak a nők,,,
Köszönöm, hogy olvastál !
Szeretve !
– keni -[/b]
[b]Kedves Jégmadár !
Az alkohol bizonyos szinten csökkenti a stresszt is, és néha kell egy kis feloldódás !
Köszönöm, hogy olvastál !
Szeretve !
– keni -[/b]
[b]Kedves Rzsike !
Néha kell egy kic csintalankodás is , és én mindent megteszek érte,,,
Köszönöm, hogy olvastál !
Szeretve !
-keni -[/b]
[b][i][center]Keni a csintalan emerke.Nagyon tetszett vidám soraid.[/center][/i][/b]
Hú, de jól megszöksz néha. Az izgalom nehogy megártson!
Grága Keni!
Jól és humorral megverselted azt a helyzetet, amiben akárki is lehetet!B)
Gratulálok szeretettel: Ica
Kedves Keni! Tetszik a versed, de kétlem, hogy rólad szól: Maria
Drága keni!
Mivel is kezdjem, talán ha-ha-ha! De jó, hogy maradt egy félpénzed, holnapra is jár egy kis kimenő, ha megszomjazol!
Magam előtt látlak, te" hamis, ahogyan leskelődsz" (ha igaz), de gondolatban is jó!
Gratulálok szeretettel,(f)
Etel
Drága Keni!
Hosszú idő óta ez az első versed, amin elmosolyogtam magam. 😉
Humoros, kedves, olyan nagyon emberi!
Gratulálok! Baráti szeretettel: BogIcu(f)
Drága Keni! Szinte láttam magam előtt, ahogy a nem mennyiségitaltól beszittyózva lesed a portást, majd délcegen bevonulsz az ágyadig. No! Jó ez a kis izgalom és kell is az adrenalin a hétköznapokba! Főleg, ha csak Te tudod mi a dörgés. 😀 Meg most már mi. 😛
Ölellek sok szeretettel!(f)
kit
Kedves Keni !
Humoros versedet jó volt olvasni gondolván az új téma felüdít,nevettet ls boldogít
tetszett a versed,gratulálok
Tibor
Drága Keni!
Jó vers, meg is mosolyogtam, de kicsit hitetlenkedem. Nem vagy Te olyan iszogatós. Még, hogy Te suttyomban menjél? Képzeld, látlak is lelki szemeimmel.
Szeretettel gratulálok: Viola :]:]:]