A CSEND

A CSEND

Reám a csend borul,
és kétségek uralnak
Lelkem szétroppantják
gyáván, keserűn
Körül ölelnek régi emlékek
Lehetnek bármilyen szépek
Elillannak, mielőtt elérem…
Vérzek legbelül.
De mit ér az álmodozás?
Ha nem vagy itt…
Nem is tudok rólad,
s bár előlopakodnak
tündéri, mesés képek
A végén mindig
megmarnak, széttépnek.
Hiába hiszem, hogy élni fogok.
Éjjel, álmaimban
megint nálad vagyok,
a szívem vibrál
veszettül dobog.
A csendben hánykolódom
Kétségeim közül
nincs többé kiút,
érzem elveszek.
Meghalt a remény,
lassan belátom én:
Soha többé nem jössz már,
bárhogy is szenvedek.
A csend fejembe ül
Hangok nem hívnak többé
Szenved, haldoklik
szívem szép virága
Messzire mentél,
de csakis tőlem
Mást ölelsz, csókolsz
A vén hold is látja.

Eger,2016-02-29

“A CSEND” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Drága Rózsa!
    Átérzéssel olvastam ezt a csendet, RÉMISZTŐ! Én is érzem. Jól leírtad.
    ÁLDOTT ÜNNEPEKET kívánok szeretettel: Viola (f)

  2. Kedves Rózsa !

    Kínlódó,vágyó gondolatok amit semmi más csak a magyány okoz,fájó versedet
    szeretettel olvastam

    Tibor

  3. Kedves Rózsa! Együttérzéssel olvastam soraidat, nehéz elfogadni, beletörődni a változásba, tudjuk, hogy el kell fogadni, de szívünk zakatol, kattog, s az éjszakák sötét csöndben hullatják könnyeiket. Szeretettel üdvözöllek:Erzsi

  4. Ez a csend egy fölöttébb fájó, rontó csend. Úgy is mondhatnám, hogy kínzó, marcangoló csenddé bír érni és inkább valami zaj után kéne nézned Rózsám! Annyira sajnálom! Rosszul van összerakva ez a világ,mivel már nagyon sokan hallanak ilyen csendet.*)
    (l)(f)

Szólj hozzá!