Fasirató

Fasirató

Kivágom a fámat, ahogy meg van írva,
úgy döntöm a tőkét, nyökögve és sírva.

Virága elvetélt, szúrágta a törzse,
meddő lett a lelke, ezért nincs gyümölcse.

Ő is nyögdécselget, ráreccsen az égre,
nem sokáig bírja, hajlik már a térde.

Megvillan a fejsze, lecsapna az ágra,
beszorul a fűrész és minden hiába.

Megkéri a szellőt (bár esélye nincsen),
hogy nyitott szemembe friss fűrészport hintsen.

Nem segít már semmi, ütések kopognak,
ágak és gyökerek recsegnek-ropognak.

Fűrészem munkában a szívében hörög,
sóhajtó szelleme hiába könyörög.

Összedarabolva túl van az élményen,
utolsó sikolya elszáll a kéményen.