Ködfátyolban

Ködfátyolban

Fáradt lelkem kalitkába zárva,
szabadságért kiált,
motorra pattanok,
élvezem a sebességet.
Kihalt téli utcákon száguldok,
arcomba vág a hideg szél.
Senki sincs aki enyhítené magányos életem,
félelmemben nincs aki,
kezemet fogja,
üvölt bennem a fájdalom.
Egyedül vagyok a világban,
rohanok hogy felejtsek.
Feltekintek a szürke égboltra,
ilyen szépet még sohasem láttam.
Ködfátyolban úszik a hegygerinc vonala,
alig látszik, a csúf- fekete
lábas erdő alja.
Mintha égi angyalkák vigyáznák,
a kopár hegy álmát.

2017. december 03.

“Ködfátyolban” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. [b][i][center][color=#990066]Kedves Henriett !

    A vers végére egy szép képi gondolatsort tettél, amitől nem lett olyan szürke a versed mint ahogy hangulatodból kiindultál,,,

    Üdvözöllek !

    – keni -[/color][/center][/i][/b]

Szólj hozzá!