Pandora szelencéje
Megőrült a világ.
Fejedben kurkászni
képes gépek ostromolják
gondolatbástyáid falát.
Nem rejthetsz titkokat.
Örökké éber agyakba
égetik minden vétked.
Minden botlásod, lépted,
egy mozdulattal felidézhető,
visszajátszható pillanat.
Leskelődő kamerákat
vezérlő programok mélyén,
az élet csak hangtalan
szavakkal mormolt képlet.
Végtelen ima, egy öncélú
Isten digitalizált ostora
a törölhetetlen memória.
Az ártatlan álmoknak vége.
Vágyakat, reményeket
boncolnak élve, nyomasztó
zárkává vált a tudás,
és nem nyílik másodszor
Pandora szelencéje.
Kedves Rita!
Lehet, kissé különös a vers, de nem csak én érzem magamat így ebben a világban 🙂
Köszönöm, hogy itt jártál!
Kedves Ica!
Köszönöm, hogy elolvastad!
Kedves Keni!
Köszönöm, hogy meglátogattál, és az üdvözlést is.
Úgy hiszem, miután a remény örök, a görög mitológia reménye
sugárzik itt ma is, és forrása bennünk van.
Tisztelettel: Lajos
Jó ritmusú versed elgondolkodtatott!:)
Szeretettel gratulálok: Ica
[b][i][center][color=#990066]Kedves Horla !, – akit itt én újként üdvözöllek !
Én is azt mondom ne nyitogassuk Pandora szelencéjét, még akkor sem ha a remény benne maradt,,,
Hiszem hogy a reménysugár más forrásban is megtalálható, és ne menjünk ezért vissza a görög mitológiába,,,
Üdvözlettel !
– keni -[/color][/center][/i][/b]
Drága Kitti!
Pedig nem ártana, mert a Remény még benne maradt 🙂
Drága Horla! Ne is nyíljon Pandora szelencéje újra! Van épp elég betegség már és baj, meg még az ócska kamerák is, látod!