A CÉL

A CÉL

Ha gond nélkül akarsz élni,
hitess el magaddal mindent:
Értünk létezik e világ,
mi ott fönt van, s ami itt lent.
A moha azért lett puha,
hogy a kő talpad ne nyomja;
a levél, ha fán van, miénk,
de ha lehull, az ő gondja.
Mindenki boldog, hogy élünk,
az őz, ha reped a csontja;
biztos majd a mennybe kerül,
hiszen vérét értünk ontja.
Minek kell egy nercnek a nerc,
s a tigrisnek mért van csíkja?
A húst rohadni hagyjuk, de
minket melegít az irha.
Fájdalmát tűri a kagyló,
míg homokra izzad gyöngyöt,
torkának kést tart a tolvaj;
megint az erőszak győzött.
Elfelejtik a szenvedést
a csontban lapuló szobrok,
ma így van ez, és holnap is,
hisz erre tegnap is volt ok.
A halak azért oly némák,
mikor bekapják a horgot,
hogy a Jaj! ne nyomhassa el,
ha hasunk utánuk korgott.
Mint megtizedelt hadsereg,
dőlnek a daliák sorra,
értünk az összes tűzbe megy,
de kezüket nincs, ki fogja.
Mi öreg, pusztuljon, mivel
eljárt fölötte az idő;
a gyásznak semmi értelme,
hiszen úgyis ismét kinő.
Összes titkuk föltárták a
Föld mélyébe rejtett ércek,
de lassan-lassan elfogynak,
míg tűzhalált halnak érted.
Bár számtalan állt a rajtnál,
mindennek csak egy a célja:
Ha a versenynek vége, csak
mi érjünk egyedül célba.
Ez mindig is így volt, tudom,
hírből erről már hallottam.

De választ ki ad a kérdésre?
– Mit ér a győzelmünk halottan?

Szólj hozzá!