Szikra

Szikra

Aranyán kacag a röpke tavasz,
kócosan, buján a nyár ölébe bújt.
Árnyék lett csupán kora délután
fényből a fény, az elsárgult levél.
Bronzsövény mellett kúszik az út,
sorfalat álltak bámuló nyárfák
látták az éjnek nesztelen talpát,
amint a gallyak közt végig oson.
Foglyul ejtett, átrepült felettem
sötét felleggel a rettenet és űz,
elnyeli azt aki rögvest beleszédül.
Barna pázsiton egyhelyben topog
szótlan fekete gyöngy a mély ölén.
Szárnyra kelt sok virág a legtöbb kék.
Ott jártam, éreztem,hogy süvít a szél.
Ennyi hát, ki vitatná a szárnyalást,
Kitörtem én sötét fogságom falát,
szikrányi rést találtam az éjszakán.

“Szikra” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Drága Icám! Csodás versedhez szívből gratulálok (l)

  2. Ida drága!

    Egy kicsit elhamarkodtan tettem fel ezt a verset. Sajnos van benne egy kis döccenő (a közepén)még nem sikerült kijavítani. :)ill. átírnom, hogy olyan legyen amilyennek szeretném.

    Ölellek szeretettel: Ica

  3. Drága Ica!

    Csodálatos képeket sorakoztattál fel:
    "sorfalat álltak bámuló nyárfák
    látták az éjnek nesztelen talpát," – bámulatos!
    Nagyon-nagyon szép vers!

    Gratulálok szeretettel,
    Ida

  4. "Kitörtem én sötét fogságom falát,
    szikrányi rést találtam az éjszakán"
    Nagyon remek Icám.

    Gratulálok szeretettel: Icu(f)

  5. Kedves Ica!

    Gratulálok eme szép sorokhoz, örömmel olvastalak, szeretettel: Etelka (f)

Szólj hozzá!