Néma tanya

Néma tanya

Màr halkúlt a tűz,
a kàlyha gyomràban.
A hintaszékben a csend ült,
búsan s egymagàban.

Néma tanya.

Halkan éjfélt üt az óra.
A vàgyak ; most térnek nyugovóra.
Hallgatva sok szelíd szóra,
màr alszanak is körötted szeretteid sorra.

Àm néked most mégis paràzsnak fényénél,
pipàd füstje lombjàt az ég felé küldve.
Szép tàncot lejt a légben,
lassan szétterülve.

Néma tanya.

A fehér hó kint megmaradt,
kedves téli pillanat.
Még szemed egyszer felragyog,
künn,ràdkacsintnak a csillagok.

Tàvolban igaz szavú kovàcs,
dolgos kezei közt,kalapàcsa cseng.
Az erdő felől érkező lovasnak,képzelt,
nyeregből leugró – huszàrnak sarkantyúja peng.

Ha tudnàm elhúznàm végre,
a Földnek égi függönyét.
S elkapnàm a felkelő Napnak,
fénythozó – Első üstökét.

Békés otthonodban,
édes szeretetben.
Nàma…
Hej te néma tanya.

Kisizsàk ; 1992. November 12. Csütörtök.

Szólj hozzá!