A tó kórusa

A tó kórusa

Összegyűlt, mint minden héten,
A tónak híres kórusa,
A közönség már vár a réten,
Az első sorért zajlik a tusa.

Kicsik-nagyok izgatottak,
Mikor kezdik végre?
Ide-oda pillantgatnak,
Kíváncsiságtól égve.

Mit fognak ma énekelni?
A szokásosat, vagy valami újat?
Mindenkit ez kezd érdekelni,
Így a karmester már el nem bújhat.

Kiáll a tó közepén lévő kőre,
A kórus már felsorakozott,
Sok különleges hang őre,
Akikre már mindenki várakozott.

A karmester- történetesen egy béka,
Hangot kér felemelve pálcáját,
A közönség pedig néma.
S ekkor mindenki eltátja száját.

Mert belép egy új tag,
De nem ám holmi kezdő,
Az aranytorkú kócsag,
Kit ismer tisztás, erdő.

E fényes bariton belekezd,
Hangja elvarázsol mindenkit,
De ekkor hirtelen bereked,
Az orvos máris intézkedik.

Mert a sorok között ült,
Bagoly, az egyetemen végzett doki,
Azonnal a sebesülthöz repült,
Hiszen ő egy profi.

Adott az énekesnek mézet,
Aki így folytatta a nótát,
S a társaság csak nézett,
Milyen gyorsan rendbetette a torkát.

Kánon jött a szóló után,
Mit a gólyák kezdtek kelepelve,
De annak fele mutált,
Így a közönség ezt kinevette.

De aztán a varangyok beléptek,
Akik ritmusosan kuruttyoltak,
Ők helyrehoztál az egészet,
Pedig ők csak ketten voltak.

Végül felzendült a szitakötők szopránja,
Hangjuk tiszta, és biztos,
Bele se néztek a kottába,
Mert nekik nem a szöveg a fontos.

Ezzel befejeződött a műsor,
Mindenki tapsolt, éljenzett,
Felállt az összes sor,
Mert ilyet nem látott még az évezred