Eilat
Eltűnt a csönd, a tenger hullámai
sápadt holdfényt tükröznek,
álmokat törnek a sziréna sikolyai,
valahol a házak közé bújt az élet,
a félelem süvít át az éjszakán,
szavak törnek félbe, hallgat a világ,
a sörhab már száradt a pohár falán,
s elhervadt minden szál virág.
Kedves Rita
Tudod az örömök általában egyediek, sokszor csak magunknak értendők, míg a fájdalom általánosabb, épp ezért érezzük jobban "közösnek", jobban tudunk rajta osztozni.
"A nyomorúság csontig hat. Olyan, akár a jeges szél, amitől az ember még a paplan alatt is vacog, és reménye sincs arra, hogy valaha felmelegedjék. A nyomorúságtól csikorognak a fogak és megfájdulnak az izmok."
Sandra Brown
üdv
iMRE
Kedves Rita
én általában igen…sokkal "szebben" írok, ha a szomorú vagyok….fene se érti ezt…
üdv
iMRE
Igen Ilona…ott éreztem az emberekben a félelmet….
üdv
iMRE
Kedves Imre.
Szomorú, érezhető, tapintható a félelem!
Remek írásodhoz szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Kati
Ez a versem a palesztinok bombázásait idézi fel….a Te versed
szép életet mutat…igaz az is a múltban….egy emlékkönyvben
tetszik
üdv
iMRE
Kedves Imre!
Ez jutott eszembe a versedről:
Egy hervadt virág.
Egy csonka faág.
Kifosztott fészkén
ücsörgő madárka.
Egy könnyed mosoly.
Egy könnyű könnycsepp.
Együtt egy régi –
– régi könyvbe bezárva.
Üdv: Kati