Rosszkedvemben

Rosszkedvemben

Talán nem egy filmre vettünk jegyet,
talán nem is egyfelé indultunk,
léptünk lehet az úton megreked,
csak vállat vonsz: hát majd mást álmodunk.

Talán megfordult a szél, szembe vág,
az eső is esik, lábad fázik,
vigyázz, ott letört egy-két öreg ág,
kerüld ki, a gaz rajta burjánzik.

Talán még izgalmas vagyok neked,
még jól telik velem a futó perc,
aztán ha rám unsz, lesz tán becsület,
hogy mosollyal dobj el, megkopott nerc.

Kényelmetlen kőlépcső, rozzant pad,
ócska enyém-világ , bár izgalmas,
majd ha egy jobb, használhatóbb akad,
az Isten legyen hozzám irgalmas.

Ma vízfestmény, holnap talán ikon,
szép-szó-szátyár önjelölt költőcske,
rossz kedvem van, röhögök magamon,
a világ él, csak nekem lesz vége.

“Rosszkedvemben” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Rózsa

    Én a verseimben valóban őszinte vagyok. Az utolsó versszakot megpróbálom más formában hozni, látom tetszik nektek.
    Nekem már nincs lehetőségem, örülök, hogy még megtűr a világ.
    70 év már nagyon sok. Túléltem önmagam.

    üdv
    iMRE

  2. Hát igen, ha rosszkedvűek vagyunk olyat is " kikotyogunk" amit tán egyébként nem…de, ez nem mindig baj, az őszinteség tisztázhat kétséges dolgokat, és ösztönözhet az újra.
    Valóban önálló életet él az utolsó versszak, mintegy mementó az élet ködös, mulandó síkján.
    Azért, minden reggel új világ vár: új alkalom, lehetőség a változtatásra…ezt, sose felejtsd el! Ölellek. Rózsa

  3. Kedves Imre! Az utolsó versszak akár önálló versként is megállná a helyét.
    Üdv: Kati

Szólj hozzá!