A város
Pulzál a város.
Kilöki-beszívja a benne lakót.
Fölemeli a torony-nagy házakat,
szívére öleli a kábultan
padra bukót.
Sorházak katonás sorfalat állnak
– egyenruhában, most ez a divat.
Kis parkok szégyenlős szomorúsággal
bújnak a környező bokrok alatt.
Törött a mászóka.
A hinta szakadt.
Fémesen siklik a körúti aszfalt.
Hirtelen megtorpan, csikorog, megáll.
Rög képződött a központi agyban.
A lüktetés kihagy.
A lóerő zihál.
A vascsorda füstöt okád,
és benzint zabál.
Fentről hófehér fogsor vigyorog,
mellőle fényreklám invitál.
„Cafe”- kiáltja.
De hiába.
Alatta emberszabású unalom
folydogál.
Pislogni kezd most az esti utca,
sorra kigyúlnak a fények.
Bölcsen bólogat egy hársfa ága
a tájat bevonó sötétnek.
Kedves Estilla! Köszönöm, hogy elolvastad. Pedig lehetnének élhetőbb városok is.
Üdv: Kati
Kedves Icu! Köszönöm, és örülök, hogy tetszett.
Szeretettel: Kati(f)
Nagyon jó vers ez, kedves Kati!
Az emberszabású unalom… egyszerűen nagyszerű!
Szeretettel: Icu(f)
Kedves Rita! Köszönöm, hogy elolvastad.
Szeretettel: Kati(f)