Vihar
Vadul keringőzik a ház körül
a szeszélyes szél, kezdő szélvihar,
kibújt a rongyos fellegek közül
az esőt síró, hangos zivatar.
Ömlik zuhogva az égi áldás,
mint ha dézsából százan öntenék,
villámok fénye, mint égő lámpás,
izzón ragyogó, fényes tűzkerék.
Tajtékzik, habzik, zúg az áradat,
rohan az árkok mélyén sárosan,
magával ragad fákat, házakat,
rémült vidéken bőszen átrohan.
Mennydörgéssel szór tarka villámot,
mint egy haragvó, görög félisten,
az égbe tör, rázva a világot,
de nem jut az égig, – még félig sem.