A kert
Megemlékezem.
Ez az a kert,
mely làtott mindent.
Téged … Engem.
S szerelmünket.
Szívünkben nyíltak viràgok.
Mint égő tüzeknek szírmai.
A kert,
oly hűen terem.
Szél hűsíti,
eső àztatja.
Àrnyék nyugtatja.
Még àllnak a fàk,
melyek gyümölccsel kínàltak.
Magadan fent,lombjaik az égben lobogva.
Papírlap felett egy toll serceg,
leírható örök àlmok,
miről szólnak soraim.
S szívem oly szomorú.
Én egyedűl – tőled tàvol.
Te egyedűl – messze – bàrhol.
Miért ? – Nemtudom.
Hiszem a holnap csendjét,
melyben megszületek,élhetek,veled ?
Fàról mélybe zuhanó,
szélben sodródó falevél leszek …
Ràd emlékezek.
Kisizsàk ; 1992. Màrcius 23. Hétfő.