Zombiország

Zombiország

A túloldal nagyon messze.
Lépnék, s egyre távolodik.
Ágaskodik a félelem,
kapocs-marka összeszorít.
Merev maszkok az emberek,
nincsen mosoly, nincsen könny se.
Jönnek-mennek, élő holtak,
kik már többé- szegény hazám –
élni-halni itt nem tudnak.

“Zombiország” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kedves Kitti!

    A nagy többség azért az átlaghoz tartozik. Én is mennék, ha fiatal lennék, de biztos visszajönnék. Valószínű, értékesebb emberként.
    Köszönöm az olvasást.
    Üdv: Kati

  2. Valahol igaz és van ahol nem igaz állítások vannak e remek versedben. Az átlagemberekre ha gondolok, hát valóban mosolytalan és közönyös arccal téblábolnak. Határozott vélemény nélkül terelhetőek. tengődnek. Eszükben sincs változtatni semmin, többek között a lakhelyükön sem. Viszont a panasz kifogyhatatlanul dől belőlük. Élni valóban nehéz, sokan valóban nem is tudnak. Ám halni viharos sebességgel sikerül nekik…
    Aki pedig képes változtatni, az gondolkodik és határozott véleménye (is) van. Élni akar és lehetőséget keres hozzá. Ki elmegy, majd visszatér pár év, vagy évtized után. Amikor képes lesz élni és itt akar meghalni majd…

  3. nem az a gond, hogy különbözően látjuk a dolgokat. Az a baj, hogy mostanában ez nem célszerű…

    Tetszik a versed, gratulálok! (f)

  4. Kedves Rita! A hazámat én is szeretem, csak nem azonosítom egyetlen regnáló hatalommal sem. Megbántani bárkit is a nézetei miatt nem szoktam. Legalábbis szándékosan nem.
    szeretettel: Kati(f)

Szólj hozzá!