Tündéri Golgota
Hetedhét erdőben, hetedhét csoda,
hetedhét tengerből, hetedhét pocsolya,
Tulipánról liliomra, bükkről tölgyre,
Gazdátlan tündér csapódott a földbe.
Szerelme volt kő, kavics, tavak tükre,
apró porszemekből összehordott dűne,
Minden mi valaha szép volt es komor,
Még is az ő szíve lett a sápadt donor.
Méhnek volt pajtása, szirmosok testőre,
Lelke lágyát a csodálat azonnal beszőtte.
Szerette a mindent, mint ahogy a minden őt,
Olyat is, aki kipróbált majdnem minden nőt.
Szerelmét áldozta a mesék hercegének,
hercegek hencegtek vele herceges estéken.
Hercegtelen módon dobálták a tündért,
Ő fizetett meg minden mocskos bűnért
Mely az úrfik lelkét nyomta elèg bőszen,
mindegy, szőkén, vörösen vagy őszen,
mind tudjuk mit akart, te is ott a sarokban,
Hisz te is tudod… Ott volt a markodban.
Apró pikkelyszárnyát öntözték könnyeid,
végiglapozta veled életed könyveit!
Még is…Tündérfalván szokás volt hajdan,
hiába tiéd a szárnyaslény, elhagyod a bajban.