Üresség
Sivár dombok, mint fehér hullahalmok,
Kihalt csenddel tornyosulnak fölénk,
Itt még a szél fütyülése sem zenél.
Elhagyatott, korhadozó szélmalmok,
Vitorláik nyikorgása suttog,
Az idő is csendben, vigyázva kullog.
Az égbolton keresztülszáll egy madár,
Fekete folt a végtelen vásznon,
Valós-e ez a hely, vagy csak álom?
Elmosódik az ősrégi határ,
Amely élet és halál közt feszült,
Bár sír az éj szeme, mosolyra derül.
Az ember talán hisz, de nem remél már,
Nincs jövője, múltja sem volt soha,
Csak a jelen maradt neki, a mostoha.