Édes könnyeink
Pocsolyàkba tölt,
mézízű nedüt.
A Júniusi eső,
alkonyti búja.
Szerelmesek szonettjét,
e nyàri éjszaka.
Égi fuvolàjàn,
majd màsoknak elfújja.
Hunyorog,
a sok szemérmes csillag.
Testek ölelkezve,
csókot tanúlnak.
Egy leàny,s egy fiú :
Gyermekeink.
Folyóparton sétàlva,
édes könnyeink.
Eljutnak ők is egykoron,
a vàgyaknak szigetére.
Minden gondolat,
az ifjúsàg körűl forog.
Mikor még az ellentétek is,
lelki rokonok.
Vörös rózsànak,
illatos szirmàból.
Nyílik ki e Föld.
Szíveknek halmàból.
Emlékeinkben,
éljen a szépség…
Amit mi elfogadtunk.
Életünk legyen ünnepség.
Tiszta érzelmek,
bàtor akarat.
Ne hódítson el,
a bànat.
Csókold szemének,
tiszta gyöngyeit.
Örökkön érted omló,
fàradt könnyeit.
Ne feledd,
a kedves arcokat.
Szívedbe arannyal vésve legyen,
egy karcolat.
Addig nemes a lelked,
míg tiszta a szerelmed.
Kisizsàk ; 1994. Június 10. Péntek.