Fájó szerelem balladája

    Fájó szerelem balladája…

Visszasírom viharos életemet,amit
Vágyodó szerelmem élt le veled.
Ha tudtam volna,hogy mi lesz a vége,
Megtettem volna mindent elkerülésére.
Azóta mindkettőnk élete elágazott,ha
Tudnám visszasírnám az utolsó napot.!

Szépsége páratlan volt,minden fej
Akaratlanul ő utánna megfordult.
Valami varázs volt a tekintetében,
Ami megigézett,tehetetlenné tett.
A hangja,mosolya túltett mindenen,
Kedvessége túláradt mindenben.

Xénia volt a neve,talán az Isten is
Az örök szerelemre teremtette.
Tehetsége fellülmúlt minden elképzelést,
Művész lelke sokfelé ágazott szét,
Nemes család, eltorzult sarja,tehetségét
Bűnös,kalandos életre váltóztatta.

De ő, csak a szerelemnek élt,vágya
Túlszárnyalt minden eddigi elképzelést.
Aminek rabja lett,menekülni attol nem
Lehetett,mert azzal a génnel született.
Volt idő mikor váltóztatni akart rajta,
De az ár egy idő után visszasodorta.

Tapostál fájó, tengernyi sziveken,
Neked csak játék, másoknak verem.
Ahonnan vérző szívvel,megtörten,
Szabadult az a sok szerencsétlen.
Akik nem tudták mi lesz a végzet,
Mikor a bűnös vagyaidat kielégítetted

Tudom,hogy nem gondolsz rám,
Te mindég vidám,bohém voltál.
Kinevetted a vágyodó érzelmeket
Amik neked csak egy flört lehetett.
Aki odaadta szivét,lelkét neked,
Látszólag mutattad,hogy szereted.

Próbáltam kitalálni mi lehet lelkedben
Amit titkon őriztél másoktol rendületlen.
Múltad mindenki előtt nagy titok volt,
Senki nem tudta előtted hány ember volt.
Kis fekete könyvecske számtalan jelekkel
Mint hiegrolifák ismeretlen értelemmel.

Dacára annak,amiket tudtam rólad,még
Mindég szeretlek amiröl nem tehetek.
Szeretlek mert te voltál az életmben mikor
A vágy feléledt szerelmes szivemben.
Naívan hittem minden szavadat,reméltem,
Hogy te vagy, ki örökre velem marad.

Egész életeden át halmoztad a kéjeket,
A végén már nem láttál semmi külömbséget.
Talán szerettél volna de nem tudtál váltóztatni
Űzött a véred, ami méllyebbre sodort téged.
Mind ezeket tudván,kértem a kezedet mert
Gondoltam az megfogja váltóztatni az életedet.

Rövidke év volt míg boldog voltam veled,
Terveket szőttem,mindent megadtam neked.
Már azt hittem elértem boldogságom,
Nem gondoltam,hogy csak egy korai álom.
Egy nap kerestelek, de nem találtalak,csak
Az illatod maradt,mivel sokáig kínoztam magamat.

Bevallom még mindég ugyanúgy szeretlek,
Ha visszajönnél megbocsájtanák neked.
Tudom az évek rég elmúltak felettünk
Talán nyugalomban élhetnénk le az életünk.
Ha nem,Isten segéljen,bármerre jársz,ha
Nem itt,odafönn várni fogok rád !

Ágoston Tibor
2015 Arizona