Nyáresti pillanat

Nyáresti pillanat

Játék közben a nyáresti fények
Függönyén futunk. A kertben andalog
Sok száz szürke hangya, nem vagyunk
Bolondok. De mégis csak, mégis
A fény felé futunk.

Nyugtalan sugár hullámzik kóbor
Cseppeken, mik peregnek az ereszről
Lefelé szüntelen. Vándorok pásztáznak
Az égről szabadon. Nem révednek el
Botlott szavakon.

Ma még nem láttam csodát, és csodás
Látomásba se estem, mert nem értettem
A Nap titkait, csak simogató fénye lüktet
Testemen. Míg fel nem váltja
A merengő Hold.

Álmot kerget egy pillangó, szárnyával
Szépen színpompás szalvétára szállt.
Nem értem miért teszi,
De tőle a szemem,
Új színekben lát.

Várni, csak várni a borút, mintha
Az éjre íródnának fel örök szólamok.
De addig az is megeshet,
Hogy Díbó kutyától
Virágot kapok.

Farok csóválva csal mosolyt meredt
Arcomon. Látom a tépett virágot, nem salix,
Nem Croton. Nyugodtan nézem, hogy égen
Felhő andalog. ma nem jöttek el értem
A szürke hajnalok.

Nem jöttek el értem, a szürke hajnalok.

“Nyáresti pillanat” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves MiklosRobert!

    Tetszett, gratulálok: A Nap titkait, csak simogató fénye lüktet Testemet. Csak egy amit kiemeltem, de minden versszakban van találtam szépet, szeretettel: Etelka 🙂

Szólj hozzá!