NÉHA, JÁTÉKOS…
Néha, játékos, kisördög a lelkem
Olyankor szívemmel szembe száll:
Miért is kell ily prűdnek lenned?
Nem értékeli ma ezt senki már…
Ám, hiába az okos figyelmeztetés,
sőt a rideg dörgedelmet sem féli
Kinek kell tanácsból ilyen vetés,
ha igazán ezt senki nem kéri.
Néha, játékos, kisördög a lelkem,
máskor határozott, és vér-komoly
Nem lehet semmit szabadon tennem,
így, nem kél arcomon nyílt mosoly
Gyűlölöm azt a sok megkötöttséget,
de a szabad szárnyalás megszédít
Követtem el már néhány ökörséget,
a lelkem olykor rombol, nem épít.
Letépi a bűntelen, szépséges virágot,
úgy eltapossa, mint ha féreg volna
Ily oktalan dühöt nem sok ember látott,
Emiatt juthatok egyszer még pokolra,
és ott széttépik, elpusztítják bensőm’
Csúf hulla leszek, bár kicsit még élek
Ez lesz örök temetőm, és nemtőm
bár igazán ilyen haláltól nem félek.
Sokkal inkább aggaszt a bús könny,
mi erős fűszerként marja két szemem
Szétfoszlik, messzire száll a közöny,
és kezdek rájönni, hogy miért teszem,
mert szép napokon,s holdas éjszakákon:
Öleléssel, csókkal senki nem szeret
Álmaimban, még sokszor ma is látom
azt a férfit, aki megcsalt engemet.
Elhagyott, és oly olcsó, hamis képzet
lepett meg, bilincsbe verve az erőm
Könnyező szemeim kegyelmet kértek,
de csak köddé vált a végtelen mezőn…
S lassan megtörték érted vágyó szívem,
sok gonosz, kisördög uralta lelkemet
Jó vagyok, csak szerencsém nincsen,
ez a nagy átok megbénít engemet.
Megejtő szemekkel tekintek a holdra
Tanúim, csak a néma, égi csillagok
Nem juthatok temiattad pokolra!
Én is egy érző, szerető lény vagyok.
Elfújták már azt a sok kis gyertyát,
mivel az éj mélyét próbálják oldani
Most már engem csak a képzelet lát,
s az, el tudja mély bánatom oltani.
Eger,2018. június 11. F.egri Rózsa (Vadvirág)