Nyári alkonyat

Nyári alkonyat

Sötét felhők súrolják fáradtan
az izzó búzatenger fodrait.
Esőt remél a föld lázas, cserepes szája.
Hajbókoló fák ágai táncolnak
a meglebbenő szél ezüst szárnyain.
Dombok ívén gomolyog a ziháló pára.

Fejet hajtanak a rémült fűszálak
nyílt mező hullámzó síkján.
Madár keresi riadtan a fészkét.
Lepihen a Nap. Néha visszapillant
még a messzeségből.
Kíváncsian várja, mit hoz a sötétség.

“Nyári alkonyat” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a hozzászólást.
    Valóban vihar elötti pillanatokat idéz a vers, és a vihar meg is érkezett ott, akkor, az általam átélt alkonyon. Ki is tartott mellettem hajnalig, míg bőrig nem áztam 🙂

  2. Nekem inkább vihar előtti pillanatokat idézett a versed. A [i]föld cserepes szája [/i] szemléletes, jó kép.

  3. Kedves Horla!
    Szép vers, gyönyörű képekkel, igaz valósággal.
    Szeretettel: Viola :]

  4. Nagyon szép képet festettél költői képeiddel. Szeretettel. Éva

  5. Igen Höséget nehezen birja A természet mikor szomjazik, tetszettek soraid, szeretettel: Etelka

Szólj hozzá!