Múló keserű idők?

Múló keserű idők?

Mint lehangolt zongora,
melyben a hangnemek eltemetve,
lelkem búsong mostanság,
emberi gondoktól terhelve.
Oly derűvel, kegyes hangulattal
teltek napok, évek, érted?
S a harmónia elveszett már,
talán most benned is örökre?
Még emlékszem a dallamokra,
a lüktető akkordokra,
a hullámzó érzésekre,
melyeket te is őrzöl szívedben.
Kikben örömmel megbíztál,
kihez őszintén hálával ragaszkodtál,
színt vallva szembeszegülsz barátságnak,
hazánk sorsának vitájával.
Testvér, rokon bőszen egymással szembe,
elvek és hitek erejével, daccal elfordul,
vagy arcul csap, nem tisztel téged, érved!
Egy hazában annyi ellen indulattal,
táborokba verődött akarattal,
üzen, harsog, ítél, aláz,
pártérdekből egymást gyaláz.
Ki harsogja most, a haza mindenek felett?
Értéke nincs szónak, tettnek!
Azért megy a huzavona,
betelepítéshez kinek van joga?
Ki kérdezte a népet, s kik szavaztak érte,
együtt szolgálva nemzeti érdek.
Dúlnak a lelkek, viharként dühöngve,
diszharmóniát teremtve.
Oly sebzettek, és alázva vagyunk,
évszázadok terheivel viaskodunk,
vesztünket várja nemzetek sora,
egymással küzdeni, ez népünk balsorsa.
Árpád vezérünk, nem őket hoztad nekünk,
csak koncra, rangra vágyva uralnák nemzetünk.
Ó, Isten áldotta nép választottjai cselekedjetek,
élni kell e nemzetnek, higgyétek el nekem!
Fegyver nélkül, szent akarattal küzdjetek,
Európát, hazát, mentsétek meg hittel, szívvel!
Ragyogjon az égre Magyaroknak híre,
józanságról, hazát féltőn, Isten is segítse!