Episztola a hófehér paripákról

Összes megtekintés: 124 

Bornemisza Attila
Episztola a hófehér paripákról*
Hazámért

S akkor megindulnak hófehér paripák,
paták nyoma az égen.
Pegazusok messzi ragadják
vérvörös szívemet.

Fehér koporsóban, fehér lány aluszik,
Csukva már a szeme, a halál nem alkuszik!

Fehér paripák az égre felrajzolva:
Szórja színeit a nap, az öreg lovászlegény.
Enyém a holdszínű, kap fel a lovára,
enyém a felhőszín, kiált rá lányra,
enyém az ostyaszín, üvölt a Hadisten,
enyém a vajszínű, kiált az Éj, s intsen
Héphaisztosz, övé a fakó ló,
Enyém a Pegazus, kiált rá Apolló.
Vágtat a hat fehér, égre írt paripa,
viszi a lány szívét, merre megy? Ki tudja!

Fehér koporsóban, fehér lány aluszik,
Csukva már a szeme, a halál nem alkuszik.

Hát én itt maradjak, szép, lovaim nélkül?
Odakiáltok, hogy az ég is besötétül,
Viszik a lovamat, viszik a vásárba
Hat fehér lovamat, most kötik a gyászba.
Mert gyászuk a fehér szín, hitük a fehér hó,
0h, hogy az is istenek átkoznak, dehogy jó!

Fehér koporsóban, fehér lány aluszik,
Csukva már a szeme, a halál nem alkuszik.

Dübörög a föld már, hajam fehéredik,
hat hószínű Lovamat épp kötélre fűzik.
Akár az életem, ezt a nagy koporsót,
viszik a lovamat, viszik az utolsót.
Kocsimon koporsó, a szívem hófehér,
lükteti a kérdést? – Mondjátok, hogy miért?
Tán az égi lánynak kellek a nászágyba?
Avagy a sötétség magasztos ormára?
Avagy Kóré kínál gránátalmát újra, avagy
Piros vérem kicsordul a hóra?

Fehér koporsóban, fehér lány aluszik,
Csukva már a szeme, a halál nem alkuszik

Felhőkről figyelem a testem ütemét,
égő piros vérem mikor mondja: elég?
Elég-e a zászló mindnyájunk Nászágya,
fenn a csillagos ég, Isten sakktáblája.
Csillagképek mennek, robognak az égen,
Fehér hajú mátkám koporsóban, – szégyen!
Megint a nászágyba’ halál készülődik,
Aki a nősténnyel üzekedik őszig.
Nyitva már a mennybolt, az ajtaja tárva:
Hat hófehér lovam elindul e bálba,
viszi koporsómat, Ami Magyarország,
népek ülik körül, őrült Lóhajtóját.
A magyar trikolór fehérre meszelve,
Hat fehér paripám ugrik minden neszre.
Évszázadok őrzik paripám patáit,
Istent kérem újra, aki Fenn pipázik,
zárja le az időt, a mennyek kapuját.
Hat fehér lovamnak ne hajtsa iramát,
mert az írástudók hat hófehér ménje,
koporsóstól rohan a csillagos égre.

Fehér koporsóban, fehér lány aluszik.
Te vagy, édes Hazám. Az élet nem alkuszik!

* Elcsatolt területek

Szólj hozzá!