A VÉNSÉG

M. Laurens
A VÉNSÉG

A vénség fakó, szótlan sorstárs,
Arca szikkadt és két szeme jég,
Görnyedt hátáról sorsa lóg le,
Gúnyája kopott s mosatlan rég.

Hitében már rég csalódott,
Mindkét lába reszketeg ugyan,
Falakba kapaszkodva csoszog,
S életeddel mégis elsuhan…

Budatétény 2018. július 6.

“A VÉNSÉG” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. nagyon kifejezően megfogamazott sorok, az öregedés velejáróiról. Szomorú, de szép!

  2. [b][color=#336699]Drága Baátaim és Szerzőtársaim: Erika, Rita, Kati, Ica, Viola, Rózsa és Babu!
    Köszönet mindannyiótoknak az olvasásért és a jó szóért! (l)
    / Miklós /
    [/color][/b]

  3. Drága Miklos !
    Lehangoltan olvastam szep soraidat !
    Elottem all az oregseg kepe !
    "Görnyedt hátáról sorsa lóg le,
    Gúnyája kopott s mosatlan rég "
    Oszinte tisztelettel gratulalok!…..Babu:((l)

  4. Kedves Miklós!

    Nagy igazságot tár elénk versed, szinte látom a Vénség minden mozdulatát.
    Szeretettel gratulálok: Viola :]

  5. Szomorúság hatja át a versedet kedves Miklós!
    Rövidségében is kifejező, igényes, mint mindig.
    Szeretettel gratulálok: Ica

  6. Kedves Miklós! Nagyon kifejező a versed. Különösen az a kép találó. hogy "Görnyedt hátáról sorsa lóg le".
    Gratulálok: Kati

  7. [b]Mély és nyomot hagyó írás kedves Miklós! Rövidke, ám annál kifejezőbb és tartalmasabb. Soha nem gondoltam így rá, de nagyon találó és klassz megszemélyesítését írtad le ennek a fogalomnak. Szomorúságot generál és végtelen magány érzetét kelti bennem, pedig jól tudom, hogy ez a világ rendje, fiatalabbak sem leszünk, az önáltatás meg ugyan mire jó? Egy azonban biztos, nagyon tetszik a versed, értékes alkotás, amelyhez gratulálok – szeretettel, tisztelettel: E. E. [/b]

Szólj hozzá!