Búcsú
Elmentél… Elmentél csendesen.
Egyedül hagytál engem,
a bánat sápadt kék lidérce
marcangolja csontig lelkem.
Sírnék… De nem bírok,
könnyeim bő patakja kiapadt,
a keserűség kínzó tüze
emészti hamuvá fiadat.
Érintenélek… Ölelnélek…
Már nem lehet, a fájdalom
porrá aszott tüzes pokla
szorítja le béna kezemet.
Csókolnálak… Néma ajkadra
fagyos csöndet lehelt a Teremtő,
hogy jégölébe zárhasson
új hazád, a rideg temető.
Szólnék… beszélhetnék Hozzád,
ajkamról lehamvad minden szó,
szürke csend csak az üzenet
dermedt “Ámen” az utolsó.
Most elköszönök végleg,
s küldöm lelkem végszavát:
Édesanyám, szép álmokat!
csillagfényes jó éjszakát!
Üllés, 1994 szeptember 9.
Szívvel, szeretettel olvastam versedet! (f)
Kedves Rita!
Vannak sebek, melyek nyom nélkül behegednek.
Sajnos ez nem ilyen.
Köszönöm hogy itt voltál.
*)riston
Köszönöm Viola és deva hogy olvastatok.
Valóban csak a test hal meg.
A lélek marad… 24 éve annak…
:@riston
Kedves Ágoston!
Megható, búcsú-vers, de hisz csak a test távozott el. A lélek Veled marad és kíséri utadat, a majdani találkozásig.
Szeretettel kívánom a legjobbakat: Viola :]
Megérintett!
Köszönöm riskatehenke!
Szép!