Dolmányba rejtve

Szomorúfűz árnyékában várlak,
lelkem csendben ül.
Szótlan szám verandáján fájnak,
csókok ha csendesül.

Páncélom levetted, jöjj kérlek,
fényt keresni bennem.
Tükröződő káprázatban félek,
élve áldozó szerelem.

Habfelhőkre feltekintve látlak,
mosolyod a napsütés.
Csak egy dobbanásnyi mának,
szívemre mért ütés.

Emlékezetben szorító kezed,
lassan lelkemre hull.
Csillag ragyog, vezet szemed,
ismét én vagyok alul.

Lobogó lassan takar, bántalak,
hazámban mátkám.
Bocsáss meg, magamba zárlak,
halál étkének átkán.

Vérző jelen pázsitján kereslek,
reményt álmodom.
Utoljára mondhatom szeretlek,
fentebb én folytatom.