vakablak
járatlan utak a semmibe futnak, sápadt arcokon
fény-árny örvények játszanak, rám borul hangtalan
ez a rohadt világ, tűzfalakra néznek napjaim,
kormos, sötét, málló vakolatként hullik a tegnap,
még eltöprengek egy régi dal monoton dallamán,
de vakablakom a szürke reménytelenség,
zsebemben sikít a szegénység, kiröhögöm,
elkerülnek a színek, léteznek egyáltalán?
vagy csak képzeljük?
a világra vak szemekkel nézek, hangokat
süket fülekkel hallgatok, ezek már “belső hangok
ingem mosópor nélkül, de kimosom,
legalább az izzadt erőlködés tűnjön el,
ma még….de minek? van valaminek értelme?
– volt létezések – velem róják a köröket
az üres semmiben, elhullott érzések nyomát keresik,
takarítani kellene, a szemétnek szemétben a helye,
a lépés… a szó megbotlik
merre az út vége?
Kedves Rózsa..
Az utak szerteágaznak, az életünk egy káosz….rajtunk múlik merre lépünk…
dönthetek én a legjobb mellett, ha az élet mást diktál…soha nem éltem becstelenül…..
de Te éltél szegényen valaha is?
ÉN havi 22 ezerből élek, mások segítenek talpon maradni…s ez egy svájci frankos jelzálog hitellel függ össze….
ennyi már csak az életem
üdv
iMRE
Kedves Kati…
Sötét a világ, ha annak látjuk…. (rám ez jellemző)…megírom…és tudod a "rosszról" mindig könnyebb írni mint a jóról…de vágyak mégis a jó felé vonzanak…ez már szerencse kérdése is, hogy ki miként tudja az életét megélni…
üdv
iMRE
Az út mindig vezet valahová, elágazik, kanyarog. Rajtad múlik melyik úton indulsz tova, és mennyire egyenesek lépteid.
Szegénységben lehet élni, de szeretetlenségben, becstelenségben nem igazán – de legalábbis nem érdemes!
Mi, választjuk az utat, a körülmények lehetnek befolyásoló tényezők, de a célod sohase veszítsd szem elől, és akkor oda jutsz végezetül, ahova szeretnél. Nagy figyelemmel olvastam érdekes okfejtésed. Rózsa
Kedves Imre! Jobb, ha nem firtatjuk, hogy bárminek is van értelme, mert elég sötét képet kapunk. De ameddig megírjuk ezt a sötét képet, mint ahogy te is tetted, addig nem élünk hiába.
Üdv: Kati