Sötét éjszaka…
Csalogány éneke altat,
Lelkemen ólmos bánat.
Ki nem mondott szavak,
Dacosan elfojtottak,
Hűs enyhülés helyett
Fullánkok, s súlyos teher.
Bensőmbe fúródott lélekszilánkok,
élesen karcolók, vágók,
Agyamba égett szótöredékek,
Lassan és forrón égnek – éget.
Gőg, akarat, makacsság,
Sok indulatos, túlzó hazugság.
Egy-egy győztes szócsata öröme,
Mámoros, fölényes, öntelt elme.
Az ’én’ fojtó nagysága,
S közben legbelül bűntudat rágja.
Csalogány éneke altat,
Lesz-e tiszta lap majd holnap?
Bukottnak lehetőség ismét,
Békülés, megbocsájtás, Te-fény.
A madár szívhúrokat zengető éneke alatt
Lelkemben reményteli fohász fakad.
[b][color=#006600]Talán ami ebben a versedben a legfontosabb, hogy
– lelkedben reményteli fohász fakad –
Üdvözöllek !
– keni -[/color][/b]