Caelum

Caelum

Ártatlan árnyékok mezejére lépek,
ámultan bámulok, s csak jönnek a fények.
Megannyi arc, szürke tekintetek
végtelenbe futó, csalfa vak emberek.

Kezekbe süllyesztett néma arc,
mely néhol csillog , mint az órán a kvarc.
Lüktet a mutató , a szíj csak szorítja a vénám;
közelít az álomvilág én meg csak pityergek némán.

Egy bizonytalan szívben mindig lesznek kétségek
akárcsak egy kőbe zárt lélek mely a ködbe vájt léptek
után
Felnéz az égre ,s az elméje az égboltra mutat
a lelke egy másik darabja egy új világ után kutat.

“Caelum” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Csaba !
    Érdekes versedet a csillagképről szeretettel olvastam !
    Az is lehet ,hogy Mennyországról irtál !
    Csak nem értettem ,hogy az álom ,vagy a fantázia
    mezejére tévedtél ?
    Versed inkább bánatos ,mint csillagragyogás !
    Boldog új évet kívánok sok caelum-mal együtt…..Babu(l)

Szólj hozzá!