BÁR, LENNÉK ÉN…

BÁR, LENNÉK ÉN…

Bár, lennék én az az asszony,
kinek szeme fénye vezet utadon!
Az a szerelmes nő, kinek hangja
selymét örökké kutatom
Aki szorosan ölelve, neked adja
az egész szépséges világot…
Lépése nyomán illatra nyílnak
a kedves, kis kerti virágok!
Csak lennék én, kit nem hagyhatsz
elmenni sohasem,
mert, egy életen át foglyul tart ez a
halhatatlan, hatalmas szerelem.

Eger, 2018-05-13. F.egriRózsa(Vadvirág)

“BÁR, LENNÉK ÉN…” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Igen Icus volt, és lenne is, ha el tudnám fogadni, de már nem képes rá a szívem és a lelkem. Éltes koromra nagyon bizalmatlan lettem. Ezek a szép sorok – mára fikcióvá silányultak – csak úgy jönnek, de nincs mögöttük élő tartalom, igazi láng.
    A múlt zenéltet még mindig a szerelemről,főleg, ha valaki írása megihlet, elvarázsol. Ölellek sok-sok szeretettel. Rózsa

  2. Drága Icus, Nelli, Rita és Viola!
    Olyan kedvesek, megértőek vagytok, igazán jól esik. Ez a versem, egy másik költő (Varjú Zoli) szép szerelmes versének olvasása után "bukott" ki belőlem. Olyan szépen, meghatóan tud írni örökös szerelméről, kedveséről, hogy mindig jön rá egy válasz, egy ihlet-szilánkocska a lelkemből…nem több. Ez is egy ilyen olvasat hatására született meg, nem azért mert annyira áhítoztam az érzés után. Köszönöm a tetszésnyilvánítást (én, már leginkább csak nyugalmat, békességet várok az élettől, nem égő tűzként lángoló szerelmet. Jöhetne az is, egy szép, csendes, álomba ringató…de ezt kiimádkozni sem lehet. Vagy jön, vagy nem. Szerető öleléssel. Rózsa

Szólj hozzá!