MOST AZ EGYSZER NEM …

MOST AZ EGYSZER NEM …

Eddig mindig mások mondták meg,
hogy mit tegyenek, s mi történjen velem.
Elfogadtam, hogy ez a sorsom,
hiszen iszapba süllyedt már a horgony.

De most az egyszer nem, nem és nem!

Ráhagytam sokszor véleményét,
és eltűrtem, hogy helyettem beszéljen.
Panaszra eddig sem volt okom –
mondták -, jobb nekem, ha számat befogom.

De most az egyszer nem, nem és nem!

Képtelen voltam követelni,
ha megtetszett valami, szépen kértem.
Nem üvöltött, suttogott ajkam,
fülem a csendet kereste a zajban.

De most az egyszer nem, nem és nem!

Ha sírás szorította torkom,
a csábításnak sohasem engedtem.
Helyette begubóztam magam,
és fölhúztam átlátszó üvegfalam.

De most az egyszer nem, nem és nem!

Dühöm szétzúzza önkéntes magányom,
sírok, üvöltök, jogot követelek:
– Adjátok vissza az önbecsülésem,
mert nem hiszek a végelgyengülésben.

S ezerszer fülükbe kiáltom
a nemet, a nemet, a nemet.

“MOST AZ EGYSZER NEM …” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. [b][color=#006666]Kedves Attila !

    Azt hiszem, hogy annyi idő után, ami mögötted van végre megteheted, hogy visszakapd a saját szabadságod, mi mindenkinek járna, és most pont neked nem?

    Drukkolok, hogy sikerüljön – legalább Neked !

    Barátsággal !

    – keni -[/color][/b]

Szólj hozzá!