SZERETNI ÉRDEMES

SZERETNI ÉRDEMES

a reánk váró feladatokat
mert akkor a megoldásuk is örömmel jár

az életben kár minden percért
ami fáj’

a magunk hibáján kívül is összejön sajnos
néha
kisebb
nagyobb fájdalom
bőven elég belőlük ennyi
sőt
többször inkább
sok

alig várom
hogy ezt azt megtegyek például most
hamarosan
– ha ez a vers kész –
teregetek

előtte a mosás (1) is
nagy passzió volt

a teregetés sem lesz más

pompás udvar
rengeteg virág – most főleg a krizantémok teszik magukat
több színűek és fényesen ragyognak
egy kicsit a Nap is az oka annak

kell a Nap
a teregetéshez is
reá bízom a szárítást

mire délután megjövök az uszodából
illatos
száraz ruharakást rakhatok ölembe

a jószagú
Napon száradt ruhákban
kellemes a mozgás

na
aztán ebből kell
kell
kell
kell
nagyok sok

mozgok mint egy platánium atom

és
egy picikét mindég
fiatalodok

a teregetés után még kilövök a Vámház csarnokba
fekete
meg egyéb
bármilyen apró vagy nagy szemű szőlőt veszek sokat
banyatankkal (2) megyek
mert visszafele
FANTA ital töltöm fel a rakodóteret
déligyümölcs ízű
ez lesz még a gyors program része

aztán a lovak közé csapunk
ebéd
uszoda

estére is marad
még bőven mit tenni
de
most e verset zárjuk

menni kell
menni
menni

és helyben vagyunk
mert azt is nagyon szeretek
minden egyes lépés a napi sportom része
hát
hogy ne örülnék
minden lépésnek

és
ráadásul közben haladok is

a lépés egy nagyszerű találmány
a kerék előtt nem is volt más

megmondom őszintén
nem egyértelműen csak jót tett
ez a változás

az emberek híznak
gyorsabban kopnak

legyenek boldogok
akik gyalogolnak
mert még tudnak járni
és nem kell semmilyen járművet sem beindítani
sem egyikre se várni

na azért hosszú távon
jó a BUSZ
meg más egyéb
de csak módjával
a kevés is elég

(1)
vödrökbe kirakom a szennyest
megszórom őket’ a kellő mennyiségű mosóporral
szórófejjel engedek rájuk kevert forró és hideg vizet
– kétféléből gyorsabban
több megy és
így is megfelel a hőminőség –
egy nagy WC pumpával
– nálam ilyen jó dolga van –
vagy tizet nyomkodok minden vödörben

mint a mosógép az idétlen gépi gömbben

aztán ott felejtem másnapig az egészet
hadd’ ázzanak békességben

másnap
– ez az elébb volt –
kirakom a ruhákat a kád szélére
csurognak kedvükre
pár óra alatt
szinte száraz lesz az egész
– jó lenne –
visszarakom a vödrökbe
és
amint mondtam
jöhet
a teregetés

2017 11 02 reggel
otthon
bdt

“SZERETNI ÉRDEMES” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. [b][color=#006666]Kedves Tibor !

    Te férfi vagy, – vagy nő – netán feminin férfi -az se baj,,,
    Jó az írásod !

    Ezeken a dolgokon szeretni mit érdemes ?

    üdv.

    – keni -[/color][/b]

Szólj hozzá!