ANYÁM BOROGASS
Néha az emberek fejében
olyan sötétség van,
akár egy tehénben.
s nem szedek semmiféle porokat,
anyám borogass…
iszom a pincehideg borokat.
várj egy kicsit, hurka sül.
s megindultok, mint a mieink
dühödten negyvenegyben,
Kevermes vagy Dombiratos felé.
soha ne higgy a tömegeknek,
egyesek éljeneznek,
mások szentségelnek,
sosem egységesek.
lényeges, hogy alakuljon a jelszó,
minden gyerek lakjon jól,
minden ember lakjon jól,
mindenki lakjon otthon,
anyám borogass…
ha a kupola alatt állsz,
vezesd tekinteted a fény felé,
kiáltsd fel az égre,
TE ISTEN…
úrrá tettél
kondul háttérben a harang
majd zúg, mint ágyúgolyó,
mivé öntettetett,
ha jött a vihar
ki jogosított fel arra,
hogy keresztény létedre
embereket Dunába lövess?
hogy tízszer annyit keress,
s daráló gépeddel testeket töress?
mindezekre miket felelsz?
megbánt bűneitek megbocsájtatnak,
Ha meggyónod a papnak,
de el nem felejtetnek.
híven szolgállak titeket,
szívemet lábaitok elé terítem,
mosom lábaitok, kezeitek,
arcotok is immár,
szemetek is, hogy lássatok tisztán.
s ti deciszámra isszátok a féldeciket…
induljatok kárhozni pokolra,
némelyik asszony mind egyforma.
gondoljatok az almára,
a kígyóra és a Paradicsomra.
anyám borogass…
farkasvigyorral nevessetek,
ájdesz bugyesz, ahogy lesz, úgy lesz.
ülök a kemencepadkán,
lehelgetem kezeimet,
hideg van odakint.
fújom a forralt bort,
akár a zavartoldó dalt,
ne égesse torkomat tán ennyire.
rám mered kis unokám,
csoda kerek szemeivel
hitetlenkedve nézi,
hihetetlen neki,
a fene a kend száját,
abban egyszerre van hideg is meg meleg is?
anyám borogass…
s messziről egy theremin
búsan búgó barna hangját
hozza a hűvös szél,
megbékélést remél.
2016. 02. 24.