Fénykép
Annyi mindent nem mondtam el,
Hittem csak, hogy mindig itt leszel,
Minden nap szívem újra megtalál,
Mint akkor is, azon a délután.
Ültünk ketten,
Ketten egy téren,
Novemberben
Sem gondolva hidegére
A télnek,
Összebújva
A széppel
Egymás kezét fogva.
Akkor még nem tudtam a percek
Könnyes emlékké lehetnek,
Elillant szépségét felidézve
Egy pillanat megőrződött és érzem:
Talán e lencsevégre kapott képen
Megmarad majd amikor éltem…
Annyi minden változik, de Én nem,
S vele együtt e bolond szív sem,
Ma is hiszi jöhet még nyár
Ami csakis minket vár.
S állunk majd még ketten,
Egymással szemben,
Úgy ahogy egyszer
Kezed lesz kezemben
Mint egy képen,
Nem ma volt éppen
Rögzítve a szépe
E rohanó létnek.
Akkor majd sosem engedlek el Téged,
Akkor majd újra érzem, hogy élek,
De addig minden perc nagyon fáj,
Ha kezedbe jut gondolj majd rám,
Hisz e lencsevégre kapott képen
Megmaradt egy röpke pillanat amikor éltem…
(2018. 10. 24.)