M a g á n y
Hideg, kemény szavak vádlón visszhangzanak,.
Fekete tűz, halott, fénytelen, lángtalan,
szobrok ülik körül, feltámadásra várnak.
Méh-viasz babák olvadnak könnyekké,
kóc hajak perzselődnek, a hamu égre száll.
Lassan tapasztom magányom a kövek közé,
létezésed vállat rándítva odébb áll.
Kedves Imre !
Nagyon lehangoló versedet szeretettel olvastam .
Normális ez az állapot ,adott körülményeknek megfelelően !
Sajnos a túlélő sokat szenved ,vagy esetleg
lelkiismeret furdalása van ,pedig Te nem vétettél semmit.
Egy bizonyos idő után elmúlik ez az érzes ,meglátod !
Kivánok sok erőt ! Szeretettel….Babu:)
Kedves Imre!
Temetetlen emlékeink -élők vagy holtak- gyakran visszajárnak, "kísértenek", lelkiismeret-furdalást igyekeznek kelteni. Mintegy védő gátlás, hogy a feledéssel igyekszünk elpusztítani a "felesleget". De közben az egyet, a kellőt sem tudjuk megtartani. Marad a magány, ami egyébként erős vár is lehet. Csak jól kell építeni.
Üdv: Kati
[b][i][color=#cc0066]Kedves Imre !
A Te mostani körülményeid között nem csodálom, hogy ilyen fekete verseid születnek, mert senki se viseli el szívesen a magányt, Te pedig most pláne, mert nagy gondot okoz lelki világodban, ami széttépődött,,,
Üdvözöllek barátian !
– keni -[/color][/i][/b]