Békében szunnyadok

Békében szunnyadok
Ha majd egyszer nem leszek…
Kérlek, édesanyám,
zöldellő dombtetőn
szórd szét hamvaim.
Itt nyugodjak örökre!
Ne sírj, inkább emlékezz,
mint mondtam tenéked.
Itt voltam szabad, s
boldog az örök természetben,
hol senki se látott, s
a fák magukhoz
öleltek, kis madarak
dalára bánatom feledtem.
Hidd el, édesanyám,
jobb, hogy én hagylak itt előbb.
Csak szenvednék nélküled.
Az örök életben majd várlak
ölelő karokkal.
Olyan szeretettel,
mint ahogy te vártál engemet,
mikor megszülettem.
Nem tudom,
emlékezni fogok-e
a lelkemmel a zöld
lombú fákra, a kékellő
égboltra, fehér fodros felhőkre.
Vagy velem együtt ez is elvész majd?
De a lágy szellő simogató érzése
biztosan megmarad.
Mikor a lágy szellő
fuvallata átsuhan
a kelő hajnalon,
én simogatlak,
s fájó, keserű
könnyeidet szárítom.
Csak légy nyugodt!
Én már békében szunnyadok
az örök természet ölelésében.
2015. február 22.

“Békében szunnyadok” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Remélem Henriett, ezt nem gondoltad komolyan! Eszedbe ne jusson! A világ rendje, hogy a szülő menjen el elébb, és nem a gyermek! A szülői szív örökre meghasad, ha mégis megfordul a világrend és halálig fájó sebként sajog a veszteség. Egyébként is,. A világ Te vagy Henriett! És mindenki külön-külön egy teljes világ. Mindennel ami benned van, az a világ része. A madárének és felhők gyönyörűsége, a Nap és a mező színvilága mind, mind Te vagy! Gondolataid és érzéseid épp úgy a világ része, mint a mókusok játéka a fán. Édesanyád szeretetete csak nem sarkall arra, hogy egész életre szóló kínt adj neki!….

  2. Kedves Henriett !
    Szomoru verset alkottal !
    Nagyon letort perceidben irhattad !
    Ha megengeded adnek egy tanacsot az osszekoto "s "
    betut sose tedd a vers vegere !
    Maskulonben szepen felepitett soraidhoz szeretettel
    gratulalok!
    Olellek….Babu(l)

Szólj hozzá!