Solis Occasum

Solis Occasum

Csak úgy elvannak a csillagok az égen
és néznek ránk emberekre, hogy mit csinálunk éppen.
Csöndesen alszanak, majd az egyik felriad;
egy csöppség kívánt egyet neki a mi nap.

Na, néztem eleget felfelé fáj is a nyakam tőle
lehajtom a fejem és csak bámulok előre.
Nehéz a világ súlya mely a vállunkra hull
De ezért is szeretem , ha a szél csendesen fúj.

Hozok egy széket, rá is ülök arra
mert csak szűkül a horizont Északra.
Az előbb még csak Keleten
előtte nem sokkal Nyugaton
Folytak a gondolatok tova
Csak lassan, a rákos ligeti folyamba.

Volt egyszer egy pillanat amikor
nem sokkal ezelőtt nyáron.
Belépett hozzánk Betti pirkadatkor
és hozott pár irományt a könyvtárából.

Egyből megtetszett a lelke, gyönyörű az biztos.
Látszott, hogy szíve nagyon is izmos.
Legyen ő mindig ilyen nőies
hiszen ettől igazán ennyire hősies.

Pislogtam a székre ülés után végre.
Elég jó vers lett ez talán he he.
Lehet ez egy jó nap , fejben dől el minden;
ki mennyit szeretne élni ebben a szürke ködben.

Csiripelnek a madarak , a hold bukkan fel
sréhen éppen csodásan mégis kecsesen,
kérdőre vonni az emberiséget újra;
14 milliárd arc ma is, a két arcúak búrja?