HÁBORÚ ÉS BÉKE

HÁBORÚ ÉS BÉKE

Kiáltok, de nem válaszol!
– Hívásommal miért dacol?

Nem akarok neki rosszat,
hisz a súlyba beleroskad.

Meddig cipeli a terhet,
és vajon mikor pihenhet?

Várom halottként vagy élve,
– ezért halálra ítélne

a véresszájú szörnyeteg.
Fölötte pálcát törhetek,

hogy magam, mint a többiek,
higgyem törvény-fölöttinek.

Talán csak suttognom kéne,
s hangom meghallja a Béke.

A Háború mindig üvölt;
aki üvölt, az mundért ölt;

de a Béke, ő csendben van;
ahol csend van, ott béke van.

“HÁBORÚ ÉS BÉKE” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. [b][center][color=#0033ff]Kedves Attila !

    *de a Béke, ő csendben van;
    ahol csend van, ott béke van.*

    Én ebben látom versednek lényegét !

    Barátsággal !

    – keni -[/color][/center][/b]

Szólj hozzá!