Romantika a kávézóban
Egy napos szombat délután volt,
A kedvenc kávézómban ültem épp.
Az ablakból láttam a lenyugvó napot,
A kávémat vártam, és a versem végét.
Szavakban és betűkben mélyen elmerülve,
Látom a rímeim végtelen tengerét.
Ímhol egyszer elém termett a világ szépe:
Igéző zöld szemek és vöröslő haj, szívem felég.
Hozta a kávém mosollyal rám nézve,
Egy finom, édes lattét fahéjas habbal.
Bátorkodva, megszólítottam a kedvest:
“Eljön-e velem a sétálni a tópartra?”
Mosolyogva igent mondott, szívem repdes,
Elábrándozva róla és lehetséges jövőnkön.
Jön a gondolat: e történet lehetne a vers,
Ő, mint angyalt, kit szeretek szívemből.
Gyönyörű szavak, gyönyörű lány, szerelmes vers!
Köszönöm! 🙂
[b][center][color=#9900cc]Kedves Dávid !
Szépen megírt szerelmes versben mutattad be a kávézóban történteteket, – a többit már el tudom képzelni – ilyen hőfokon,,,
Jó vers lett !
Gratulálok !
– keni -[/color][/center][/b]