Játszó-tér
Szétrongyolt életed foszlányait félted
és nem érted, hogy ez az átkozott idő
miért rohan ilyen pokolian veled,
megpihennél néha – fogytán az erő.
Benned élnek és emlékeznek eltűnt-rád,
fáj, rózsa szirmokból vetsz puha ágyakat,
elmúlt-szerelem mind, ölelések árnyékát
húzod magadra, játszótér-léted zártad.
Holt lelkek lépkednek az idők fölött,
üres szemgödrök bámulnak délibábot.
pihenő hinta, szél fut a láncok között,
üres a mászóka, szétdobált játékok.
Kati…
a játék véget ért…
Kedves Imre! A játék azért szép volt. Persze, azért ez nem vigasz. Tudom.
Üdv: Kati